2014. április 22., kedd

Prológus


Szél söpört végig a nagy füves udvaron, közben összekócolta a lány haját. Ő mit sem törődve a kellemes fuvallattal, esetleg rakoncátlan barna fürtjeivel, haladt a célja felé. Hamar elhagyta az udvart, majd a macskaköves útra tért. Szigorúan maga elé tekintve, haladt s haladt. Hirtelen hangos üvöltés hallatszott az egyik utca felől, mire oda kapta fejét. Egy idős néni feküdt az úton, felette egy álarcos alak térdelt. A lány érdeklődve figyelte ahogy az álarcos emberszülött elővesz valami fényesen csillogó tárgyat a zsebéből. Majd a néni nyakához emelte, a következő pillanatban hangos dörrenést lehetett hallani és a néni teste holtan hullott a betonra. A barna hajú lány ijedten szája elé kapta a kezét, majd egy halkat sikoltott. Minél hamarabb elakart menni a helyszínről, de az álarcos ember észre vette. Elkapta a fejét és rohanni kezdett. Több és több utcán keresztül futott. Ahogy csak a lába bírta, rohant Las Vegas utcáin, míg nem egy csendesebb környékre nem ért. Ahol fiatal anyukák tologatták kisbabájukat a babakocsiba, ahol fiatalok szórakoztak egy diófapadon ülve. De a környéket nem e tevékenységek moraja töltötte be, hanem egy tízen éves fiú gördeszkázása. Ahogy a kerekek a földet súrolták, úgy nyugodott meg a lány szíve - habár, csak egy cseppet. Hirtelen, a semmiből egy csepp hullott a lány homlokára, majd szépen lassan lefolyt kerekded arcán. 

2014. március 21., péntek

Sziasztok!

Isten hozott a blogomon, ami egy 5 Seconds of Summer fanfiction lesz. Ha még nem tudod mi az az 5sos, megsúgom köze van az One Directionhőz. Igen, a banda elő zenekara. Egy négy tagú ausztrál banda. Egy kis ismertető róluk. Tagok: 
Ashton Fletcher Irwin (Ash)
1994.07.07.
Ash a dobos(hátul, a dob mögött)

Michael Gordon Clifford (Mike)
1995.11.20.
Mike a basszus gitáros(bal oldalt)

Calum Thomas Hood (Cal)
1996.01.25.
Cal a gitáros(jobb oldalt)

Luke Robert Hemmings (Luke)
1996.07.16.
Luke az énekes(középen)

  És hogy miért az a címe a blognak, hogy 'She looks so perfect'? Azért mert az 5SOS-nek a legújabb dalának ez a címe. És mivel én úgy vagyok tökéletes ahogy kinézek, létre hoztam egy ilyen nevezetű blogot. Nézzétek meg a videót!!! Nekem nagyon tetszik és a vége vicces.